
BEMUTATKOZÁS
A Kökényes tanya egy „régi-új” tanya a Nagykunság szívében, Szolnok és Jászberény között. A főúttól messze csöndesen bújik meg búzaföldek, kukoricások és napraforgó táblák között.
Hosszú volt az út a fővárostól a Kökényesig.
Budapestről a párom csábított el. Házasságkötésünk után néhány barátunk tanácsára Zagyvarékason telepedtünk le.
Kezdetben nehéz volt megszokni a vidéki életet, de idővel rájöttünk, már a kisvárosokban is csak rohanás, zaj és szennyezett levegő az, ami körülvesz. Hát tovább kerestünk…. Csendes, nyugodt otthont szerettünk volna teremteni.
2009-ben vettünk egy romos kis tanyát, takaros portával. Rengeteg munkával, fáradsággal 2010 nyarára befejeződött a tanya felújítása, az istállók, ólak helyreállítása.
Először csak a barátainkat és a gyerekek osztályait láttuk vendégül, de egyre többen jelezték, milyen jól érezték magukat nálunk, és vitték el a tanya hírét.
Barátaink is biztattak, hogy osszuk meg ezt csodát másokkal is, vágjunk bele a vendégfogadásba.
Az első csoportjaink iskolások voltak, akik osztálykirándulásra jöttek hozzánk, majd családi napokat szerveztünk , nyáron pedig táborokat.
Mára baráti társaságok, összejövetelek, rendezvények kiváló helyszíne a Kökényes tanya.
Az idilli környezetben a lovak, szamarak, juhok, szarvasmarhák, sertések és aprójószágok varázsolják elénk a hamisítatlan tanyasi világot.
Nálunk szabadtéri kemencében, bográcsban készülnek a vendégváró falatok, hűvös pincében egy jó fröccsel enyhítheti szomját aki idelátogat.
Lovagoltatással, lovaglással, kocsikázási lehetőséggel várjuk azokat, akik nyugalomra vágynak, akik szeretik, vagy meg akarják ismerni az alföldi táj szépségét, a vidéki élet báját.
Térjenek be hozzánk, ha vonzónak találták a tanyánkat!















